Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Hátrányos helyzetű emberek nyílt napja

Cikkünk frissítése óta eltelt 14 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Egy akadálypályát is felépítettek a kerekes székeseknek, amit sokan kipróbálták. Ezzel azt mut

atták be, hogy a tolószéket használók sokszor nagyon nehéz helyzetben vannak. Az iskolákban a diákok tájékozódhattak a fogyatékos emberek hétköznapi problémáiról is, ezenkívül a tanulóknak a jelbeszéd alapjait  is megmutatták, valamint azt is kipróbálhatták, hogy kell segíteni egy látássérült embernek.

Somogyi Krisztina az esemény főszervezője az Oxygen Media-nak elmondta: a nyílt napot megelőzően tanítási órákon mutatták be a diákoknak a hátrányos helyzetűek életmódját.