Kezdőlap NYUGAT Nyugat - Közélet

Hatszázmilliós támogatás

Cikkünk frissítése óta eltelt 11 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Ebből a pénzből a város egyebek mellett az uniós beruházások önerejét egészítheti ki, sikeresen segítheti a most folyó projektek befejezést, valamint a gazdálkodási egyensúly további erősítését.

Ez a támogatás hozzá járulhat ahhoz is, hogy az önkormányzat a január 1-jén induló új feladatstruktúrában, hivatali háttérben, finanszírozási rendben még biztosabb háttérrel kezdhesse meg a munkát.

A támogatás a már korábban bejelentett adósságkonszolidációtól függetlenül érkezett. Ez is jelzi, hogy a kormány komoly figyelmet fordít az önkormányzatok, így ezen keresztül a településeken élő, így a tatabányai emberek helyzetére, hiszen ezek az intézkedések a városok, faluk, falvak fejlesztésének támogatására születtek.