Kezdőlap GYŐR Győr - Sport

Herjeczki három évre Gyirmóton

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Két új játékos érkezését jelentette be a Gyirmót FC Győr. Herjeczki Kristóf az elmúlt két évben már a kék-sárgáknál szerepelt kölcsönben, most azonban a Budapest Honvédtól véglegesen is sikerült megszerezni a támadó játékjogát.

Herjeczkivel három éves szerződést kötött a Gyirmót. Szintén a Honvédtól érkezik Juhász Zsombor, ő viszont kölcsönbe érkezik a csapathoz. A “csonka” 2019-2020-as idényben bemutatkozott a fővárosi együttes II. számú csapatában, ahol 9 alkalommal kezdőként lépett pályára és 2 gólt szerzett.