Kezdőlap GYŐR Győr - Gazdaság

Hibrid vonatok az Esztergom-Komárom vonalon

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A távlati tervek között szerepel, hogy további mellékvonalakon, mint a felújításra szoruló Esztergom-Komárom közötti szakaszon is hibrid szerelvények válthatják a dízelvonatokat.

Összesen ötven új, zéró emissziós hibrid, azaz felsővezetékes és akkumulátoros üzemű villamos motorvonat beszerzésére írt ki nemrégiben európai uniós közbeszerzési eljárást a MÁV-START. Az első húsz szerelvényt 2023-2024-ben szerezhetik be. A járműállomány fejlesztése kapcsán megkerestük a vállalat kommunikációs igazgatóságát is.

Megtudtuk: a cég elkötelezett a rendkívül költséges és környezetszennyező dízelvontatás érdemi hányadának kiváltása mellett. Arra számítanak, hogy éves szinten összesen 3,6 milliárd forintot takaríthatnak meg. Az első hibrid vonatok a Székesfehérvár-Tapolca, valamint a Budapest-Lajosmizsei vonalra kerülhetnek, utóbbi vonalon komplex rekonstrukciót is terveznek.

A távlati tervek között további mellékvonalak, mint a felújításra szoruló Esztergom-Komárom közötti szakasz is szerepel. Utóbbi kapcsán megjegyezték: korai még pályarekonstrukcióról beszélni, mert a második ütembe tartozó szerelvényeket csak 2026-2030 között szerezhetik be.

Forrás: MÁV