Cikkünk frissítése óta eltelt 11 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A Rage Against The Machine 2019-ben jelentette be a visszatérését, az első koncertekre azonban végül egészen 2022 nyaráig kellett várni, Zack de la Rocha pedig nem sokkal később megsérült, így az Európa-turné elmaradt, Brad Wilk pedig nemrég úgy fogalmazott, hogy a bandának nem is lesz már több fellépése. Most viszont térjünk vissza a kezdetekhez és lássuk, hogyan kapta nevét a zenekar!
 
Amikor a csapat tagjai 1999-ben a Rolling Stone magazinnak nyilatkoztak, elárulták, hogy a név egy olyan dalból jött, amit de la Rocha még előző zenekarának, az Inside Out-nak írt.

A frontember ugyanakkor bevallotta, hogy a kifejezést igazából nem ő találta ki, hanem a No Answers című hardcore fanzine-ben olvasta Kent McClard egyik cikkjében, amelyben ez állt: "forradalmat kell szítanunk magunk között és a színtéren! Fel kell lázadnunk! Értitek? Radikális változást kell hoznunk az életünkbe! Változtassunk a kapcsolatainkon, a céljainkon és a vágyainkon! Pusztítsuk el a gépezetet! Komolyan mondom. Nem viccelek. Ez nem játék és nem is üres fenyegetőzés, hanem háború. Harcra fel! Agitáljatok, tanítsatok, szólaljatok fel, cselekedjetek, tanuljatok, tiltakozzatok! Mutassátok ki a gépezet elleni dühötöket!"
 
Eleinte egyébként úgy tűnt, hogy az Inside Out éppen McClard kiadójához, az Ebullition-höz szerződik, végül azonban a Revelation-nél jelent meg No Spiritual Surrender című EP-jük. A banda ezután már nem volt hosszú életű és alig egy évvel később megalakult a Rage Against The Machine.