Cikkünk frissítése óta eltelt 12 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
Mínusz fokok, amik ellen mi úgy védekezünk, hogy bemegyünk a jó meleg lakásba! De mit tudnak tenni a növényeink?

Adjunk egy vékony réteg mulcsot a növényekhez

A hidegben a talajnak is szüksége van valamire, ami megvédi a hirtelen hőmérséklet-ingadozástól – írja a balconygardenweb. Használhatunk szalmát, faforgácsot – fontos, hogy ez ne kezelt fából származzon – vagy éppen leveleket, a lényeg az, hogy megfelelő szigetelést biztosítson. Hagyjunk ki 2-5 centit a szár körül, hogy a talaj melege fel tudjon jutni. Bár ez az egyik legjobb megoldás a hideg elleni védekezésben, fontos, hogyha elkezd melegedni az idő, akkor a nagy részét távolítsuk el a talajtakarónak.

Ha tudjuk, vigyük be a növényeket

Ha az előrejelzések fagyokat jósolnak, akkor vigyük be a cserepes növényeket, hiszen sokkal érzékenyebbek a hidegre, sőt, a gyökérzetük is sokkal könnyebben károsodik. Olyan helyet válasszunk, ami nem túl meleg. Ez fontos lépés, hiszen a hirtelen hőmérséklet-változás sokkot okozhat. Egy garázs vagy egy fészer ideális lehet. Mielőtt bevinnénk őket, győződjünk meg arról, hogy nem betegek-e és nincsenek-e rajtuk kártevők – éppen ezért tartsuk őket távol a szobanövényeinktől. Ha a fagyveszély elmúlt, akkor reggel tegyük vissza őket a helyükre.

Használjunk takarót

Nemcsak a cserepes növényeket kell megóvni a hidegtől, hanem a kintieket is. A nagyobb növénycsoportok védelme érdekében takarjuk le őket takarókkal, lepedőkkel vagy törölközőkkel – ezek „pulcsiként” szolgálhatnak nekik. Mielőtt leterítenénk bármelyiket, tegyünk karókat a virágok közé, hogy amikor betakarjuk őket, akkor sátorszerű szerkezetet hozzunk létre és nem fognak lekonyulni és eltörni sem. A növényeket viszont ne tekerjük körbe!

Öntözzünk

A fagy ellen bizony öntözéssel is védekezhetünk. Az öntözési rutin befolyásolhatja a növények fagy elleni védelmét. A késő délelőtti vagy kora délutáni öntözés, különösen télen vagy fagyveszélyes időszakban éppen ezért ajánlott lehet.

Védjük búrákkal őket

Könnyű védekezési mód, ha egyszerűen egy búrával lefedjük a növényeket. Ezek a búrák harang alakú, műanyagból vagy üvegből készült burkolatok, amik segítenek melegen tartani a kisebb méretű növényeket. Megvásárolhatjuk őket, de otthon is pillanatok alatt szinte ingyen elkészíthetjük: egy virágcserép, egy vödör, egy bevásárlószatyor vagy egy műanyag kanna/nagyobb vizes palack megfelelő lesz a célra. Ha ez megvan, nincs is más dolgunk, csak este fejjel lefelé rátenni a kis növényeinkre. Reggel viszont szedjük le, hogy hadd érje őket rendesen a napfény.

Használjunk buborékfóliát

Ha a növényeinket nem tudjuk beltérbe vinni, fedjük le őket buborékfóliával, ügyelve arra, hogy néhány részük nyitott legyen, hogy a napfényben némi levegő jusson be.

A cserepeket is betakarhatjuk

A cserepek zsákokkal vagy vastag ruhával való lefedése jó ötlet lehet, hiszen „megfogja” a meleget, és segít abban, hogy a cserepek külső felülete biztonságban legyen a fagytól. Sőt, ezeket különböző módon stilizálhatjuk is, így teljesen a saját igényeink szerint tudjuk alakítani őket.

Ne metsszünk!

A tél előtti vagy alatti metszés miatt kiszolgáltatottak lehetnek a zord időjárásnak a növények, így sebezhetőbbé válnak. Ez a kitettség elhaláshoz vezethet, a növényi szövetek károsodhatnak vagy elpusztulhatnak a fagy hatására.