A bolt védelmével megbízott nő már az üzletben kiszúrta a gyanúsan viselkedő férfit. Látta, amint a hentesárut kikéri az eladótól és figyelte azt is, hogy a három csomagból csak egyet helyezett fel a pénztár előtti szalagra. A biztonsági őr megpróbálta feltartóztatni, de a férfi ellökte magától és bántalmazta is, melynek során kitört az üzlet üvegajtója. A rendőrök a bűncselekmény elkövetése után pár órával tudták, ki az elkövető, aki azóta bujkált a hatóság elől. 2013. március 25-én ügyvédjével megjelent a Komáromi Rendőrkapitányságon és feladta magát. Gyanusítotti kihallgatása során elismerte a bűncselekmény elkövetését. Őrizetbe vették és kezdeményezik előzetes letartóztatását.
Cikkünk frissítése óta eltelt 11 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Oxygen Media Híradó 2024.09.19.
Mutatjuk a mai műsort és annak témáit: Megkezdődött a tetőzés a Dunán, illetve a Mosoni-Duna felső szakaszán. Közben elkezdték visszavezetni a Lajta vizét a Mosonmagyaróvárnál...