Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Hótömbbel veszélyeztették a forgalmat a fiatalok

Cikkünk frissítése óta eltelt 1 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A Győri Járási Ügyészség vádat emelt egy 22 éves férfi ellen, aki gyermekkorú társával egy hótömböt rakott ki az útra, aminek később egy autó neki is ütközött. 

A vádirat szerint a 22 éves férfi és kiskorú társa 2021 decemberében, éjfél körül egy Mosonmagyaróvár közeli település utcáján sétáltak, havas, hideg időben. Ekkor észrevettek egy kb. 50 cm osszúságú átfagyott hótömböt, melyet kigörgettek az egyik forgalmi sáv közepére, majd távoztak.

Nem sokkal később arra haladt egy személyautó, amely a sötétben, a szemerkélő esőben későn észlelte az úttesten lévő hótömböt, és az elkormányzás ellenére is nekiütközött.

Az ügyészség a felnőttkorú elkövető ellen közlekedés biztonsága elleni bűntett miatt emelt vádat, mely bűncselekmény büntetési tétele három évig terjedő szabadságvesztés.