Kezdőlap GYŐR Győr - Sport

HSMA OB a hétvégén

Cikkünk frissítése óta eltelt 9 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A februári műtétje után ugyanis egyre inkább formába lendül Szabó Zsolt, a korábbi négyszeres bajnok így szabadkártyával csatlakozik a kvalifikációt sikeresen megvívó tizenkettes mezőnyhöz, hogy harcba szálljon az ötödik címéért. Ez nem lesz egyszerű, a HSMA Nyugat-Magyarország legerősebb embere, Hrozik Gábor ugyanis élete talán legjobb szezonja elé néz. A dunaújvárosi atléta nagyon kiegyensúlyozott és motivált, így talán ő lehet a legnagyobb favorit. Egy hete ugyanis legyőzte azt a Nagy Ákost, aki áprilisban harmadszor képviselte hazánkat a World Strongest Man, vagyis a Világ Legerősebb Embere küzdelmeiben. A tatabányai sportoló feltett szándéka, hogy pályafutása során először begyűjti a magyar bajnoki címet. A címvédő martfűi Hajnal Tamás is az esélyesek közé tartozik, bár a kelet-magyarországi bajnokságon ha hajszállal is, de kikapott az egyeki Sárai Istvántól, aki így harmadszor lett a régió bajnoka. Ötük mellett még a tavalyi ezüstérmes, a mezőszilasi Sebestyén János vagy a masters bajnok , a mosonmagyaróvári  Németh Róbert is felérhet a dobogóra, míg a további négy sportoló elsősorban abban bízhat, hogy egy-két számban kiemelkedhet a mezőnyből. Így a specialisták közük a leggyorsabb cipelő Bíró Sándor és a legjobb kamionhúzó Várnai Richárd is rajthoz áll, rajtuk kívül Vinkler Ádám, Zokolicza Csaba a keleti és nyugati Herkules Kupa győztese, Vass István és Boros Adrián került be a legjobbak közé, utóbbiak közül aki jobb eredményt ér el, az lesz hivatalosan az idei II. osztályú magyar bajnok.

 

A HSMA Erős Emberek egyéni OB május 8-án 16 órakor kezdődik Celldömölkön, az első napon kamionhúzás, kacsajárás és súlypiramis szerepel a programban. A verseny második napján, május 9-én szombaton a súlydobást követően 14 órától további négy számban mérik össze erejüket a sportolók. Traktorkereket kell majd forgatniuk, meg kell birkózniuk az erőkalapáccsal, valamint vikingnyomásban és kőgolyóemelésben kell a lehető legtöbb pontot gyűjteni, hogy megszerezzék a bajnoki címet. Az urak mellett a hölgyek is bemutatkoznak, az amazonok között először nyerheti meg valaki a magyar bajnokságot.

 

A verseny Celldömölkön a Művelődési Ház előtti parkolóban lesz, a belépés mindkét nap díjtalan.