Kezdőlap NYUGAT Nyugat - Kultúra

Húsz éves a Fotó Egyesület

Cikkünk frissítése óta eltelt 11 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A helyi művelődési ház fotóköréből alakult húsz évvel ezelőtt, február 22-én a Mosonmagyaróvári Fotó Egyesület. Az akkori tizenhat alapító tag közül heten ma is segítik az egyesület munkáját, mára összesen huszonkilencen vannak. A legfiatalabb tag 11, a legidősebb 76 éves.

A huszadik születésnapot kiállítással ünnepelték, összesen 32 fekete-fehér fotót mutattak be, melyeket március 8-ig lehet megtekinteni a Flesch károly Kulturális Központban. A tárlatot Karcszagi Endre, festőművész nyitotta meg.

Az évek alatt összesen 80 kiállítást nyitottak, ebből 21 új tárlat volt, mintegy 800 képet mutatott be a közönségnek az egyesület. Folyamatos kapcsolatot ápolnak a Kossuth Lajos Gimnázium fotókörével, a soproni és győri fotó egyesületekkel, és évek óta cserekiállítások tartanak az ausztriai Stockerauval, és a szlovákiai Galántával.

Az egyesület folytatja továbbra is tevékenységeit, idén is sok kiállítással és programmal készülnek – mondta el rádiónknak Cserkuti István, az egyesület elnöke.