Kezdőlap GYŐR Győr - Kultúra

I. világháborúra emlékeznek

Cikkünk frissítése óta eltelt 10 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A négy teremből álló kiállítás az első világháború emlékeivel kezdődik, ahol láthatók lesznek korabeli katonai felszerelések, egyenruhák, fegyverek. Valamint a látogató megismerheti Közép-Európa legmodernebb gyára, a győri Ágyúgyár történetét is. A kiállításban tovább haladva a két világháború közti események kerülnek előtérbe, főként az ipari fejlődésre, a Rába Vagon- és Gépgyárra helyezve a hangsúlyt. Ezt követően a második világháborúba időszakába csöppenünk, miközben megemlékezünk a győri bombázás 70. évfordulójáról is, méltó emléket állítva a légitámadások során elhunyt áldozatoknak. A kiállítás Győrben egyedülállónak számít, hiszen számos olyan felbecsülhetetlen értékű tárgyat láthat majd az érdeklődő, melyek ez idáig nem szerepeltek történeti kiállításokon.