Kezdőlap NYUGAT Nyugat - Kultúra

Idén is lesz Tavaszi Fesztivál

Cikkünk frissítése óta eltelt 9 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Schmidt Csaba, polgármester szerint a programsorozat egyben egy felmérés is, aminek célja a tájékozódás. Arról, hogy milyen igényeket támaszt a város, a térség, a megye és a régió kultúrát kedvelő közönsége. A városvezető hangsúlyozta az együttműködés fontosságát, és kiemelte, a Tavaszi Fesztivál kiváló lehetőség arra, hogy a város által beszerzett új hangszerek megszólaljanak.

 

Sámuel Botond, az Agora Nonprofit Kft. ügyvezetője azt mondta, tavaly állt össze a szervező csapat, amely magasra tette a lécet, és ez az idén sincs másképp. Hozzátette, a város és a partnerszervezetek egyaránt nagy szerepet vállaltak az előkészítésben és a lebonyolításban, mindent megtettek azért, hogy az elmúlt évhez hasonló, sikeres fesztivált rendezzenek 2015. márciusában.

 

Salamon Hugó, A Vértes Agorája szakmai vezetője arról számolt be, hogy ezúttal is sikerült minden műfajnak teret adni a színes programban. A célcsoport a gyerekektől az idősekig minden korosztályt felölel, és a gazdag választék minden eleme magas színvonalú művészi produkció.

 

Salamon Hugó sorra vette a kínálatban szereplő koncerteket, kiállításokat, gyerekeknek szóló foglalkozásokat, filmvetítéseket és színházi előadásokat, amely lajstromot látva mindenki biztos lehet abban, hogy tartogat számára is élményt a Tavaszi Fesztivál.

 

Az első napon, 2015. március 12-én a Kortárs Galériában nyílik a Tatabányáról származó, fiatal művészek tárlata, Kihelyezett tagozat II. címmel. Ugyanezen a napon, a fesztivál megnyitóját követően Kocsis Zoltán és a Győri Filharmonikus Zenekar koncertje várja az érdeklődőket. Március 13-án Bogár Ildikó fotókiállításának megnyitójára kerül sor a Bányász Művelődési Otthonban, másnap pedig a rendszeresen nagy érdeklődésre számot tartó RáHangoló foglalkozás csalogatja a kicsiket.

 

Március 17-én a Frankofón Filmnapok harmadik vetítése kínál ingyenes szórakozási lehetőséget. Március 19-én Csík János és barátai első alkalommal lépnek a közönség elé Szárnyalás című műsorukkal. Sűrű lesz a március 20-a, hiszen a múzeumban a Szomolányi gyűjtemény remekei tárulnak a látogatók elé, a Sax Contrast a Kortárs Galériában koncertezik, a Nemzetközi magyar zongoranégyes pedig a zeneiskolában ad hangversenyt.

 

Március 21-én a Dallam kórustalálkozóra érkezők töltik be hangjukkal az Agorát, március 24-én újabb film pereg majd. Március 25-én a Tatabánya Big Band Urbán Orsolya énekesnővel lép színpadra, az utolsó napon, március 27-én pedig Tatabánya Város Szimfonikus Zenekara egy 200 fős kórussal kiegészülve a Carmina Burana zeneművel zárja a sort.

 

Salamon Hugó befejezésül elmondta, szeretnék, ha a Tavaszi Fesztivál regionális programmá nőné ki magát. A célelérésében az is segíthet, hogy megfizethető jegyárakat szabtak, hogy a programok a lehető legtöbb érdeklődő számára elérhetővé váljanak.

 

Dezső Marianna, az Erkel Ferenc Zeneiskola igazgatója elmondta, az intézmény alapítóként a kezdetektől részt vesz a rendezvény szervezésében, az idén pedig a korábbinál is több kollégáját mozgósítja az esemény. A Nemzetközi magyar zongoranégyes hangversennyel kapcsolatban a „nemzetközi magyar” ellentmondást oldotta fel: külföldön élő magyar és hazai művészek előadásában csendülnek majd fel három világhírű szerző művei.

 

Pleier Tamás, képviselő, a Dallam Alapítvány szerepvállalását illetően kiemelte, a kórustalálkozó, a Sax Contrast és a Tatabánya Big Band koncertje is a szervezet jóvoltából kerülhetett a műsorba. Képviselőként megfogalmazta, a város elkötelezett, hogy a lehetőségeihez mérten egy nagyszerű fesztivál feltételeit megteremtse.

 

Juhász Károly, a Jászai Mari Színház, Népház produkciós vezetője a Monodráma és Stúdiószínházi Fesztiválról  (MOST FESZT) árult el részleteket. Kiderült, régóta körvonalazódtak a szakmai fesztivál tervei, amit szeretnének országos eseménnyé bővíteni. A Tavaszi Fesztivál kereteibe nagyszerűen beillő előadás-sorozat darabjait két színpadon játsszák majd a magyarországi és a határon túlról érkező társulatok.

 

Taizs Gergő, a Tatabányai Múzeum munkatársa felhívta a figyelmet a március 20-án nyíló, a Szomolányi gyűjteményt bemutató tárlat megnyitójára. A kiállítást megtekintők a 16-18. században született képző- és iparművészeti alkotásokban gyönyörködhetnek.