Kezdőlap HAZÁNK Hazánk - Közélet

Idén is lehet vonattal utazni Horvátországban

Cikkünk frissítése óta eltelt 12 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Ezen a nyáron is elindul a horvát tengerpartra, Splitbe a MÁV-START éjszakai járata, az Adria InterCity. A 2022-ben a The Guardian által Európa 10 legjobb vasúti élményutazása közé választott járat június 9-től szeptember 30-ig heti 3 alkalommal közlekedik fekvőhelyes, háló- és étkezőkocsival.

A tavalyi évhez képest újdonságként – főszezonon kívül is – heti háromszor közlekedik a vonat június 17-ig az előszezonban, majd pedig augusztus 28-tól az utószezonban. Budapestről minden kedden, pénteken és vasárnap, Splitből minden hétfőn, szerdán és szombaton indul az Adria InterCity.

A határ megszűnésésvel kényelmesebb lesz az utazás

Idén az utazás még kényelmesebbé és zavartalanabbá válik a határellenőrzés megszűnésével. Horvátországban pedig a későbbi érkezések és a korábbi indulások adnak lehetőséget több pihenésre az utazás alatt. Az InterCity Split központjába érkezik, az óváros és a kikötő közvetlen szomszédságába. A 789 kilométeres táv nagy részét át lehet aludni, így az utazás nem lesz fárasztó a család, a társaság egyetlen tagja számára sem. A járat minden kocsija légkondicionált, a fülkékben pedig konnektorok is találhatók.

Idén is lesz étkezőkocsi

Ebben a szezonban is lesz a szerelvényeknek étkezőkocsija, amelyben az Utasellátó széles étel- és italkínálattal vár mindenkit egy kellemes reggelire vagy vacsorára. A hálókocsiban utazók a reggelijüket itt vagy a fülkéjükben is elfogyaszthatják. A kocsi a mintegy 15 órás utazás teljes ideje alatt nyitva tart, így a társaságra, beszélgetésre vágyók a többi utas zavarása nélkül is kellemesen tölthetik estéjüket. Emellett minden utast este ásványvízzel és édességgel, reggel pedig meleg itallal, gyümölcslével és reggelivel kínál a vasútvállalat.