Cikkünk frissítése óta eltelt 11 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Az MVM Zenergia koncertek terén, amit a Müpában tartanak meg szeptember 2-án.

A programban klasszikus zeneművek, dzsessz- és popslágerek, valamint megzenésített versek hangzanak el Balázs János, a Bagossy Brothers Company, Tóth Vera, Vecsei H. Miklós, az Anima Musicae Kamarazenekar, Sárközy Lajos és a Cantemus Vegyeskar előadásában.

A jótékonysági előadást három megyeszékhelyen óriás kivetítőn élőben, valamint online is élvezhetik majd a zenekedvelők.

A nyolcadik program idén a négy évszak tematikájának jegyében állt össze

Mindez az esemény helyszíneinek látványos kialakításában is megjelenik majd.

Békéscsabán a Szent István téren, Győrben a Széchenyi téren és Szekszárdon a Béla király téren élőben, ingyenesen lehet majd követni a koncertet, amelyet több kiegészítő program is megelőz majd.
 

A repertoárban jól ismert klasszikus zeneművek, dzsessz- és popslágerek, valamint megzenésített versek külön erre az alkalomra készült, egyedi átiratokban hangzanak el az este során.

Az MVM minden évben jótékony célra ajánlja fel a jegyeladásokból befolyt teljes összeget. Az érdeklődők szeptember 2-án kora délutánig az mvmzenergia.hu oldalon szavazhatnak arról, hogy idén a Hangkeltő Alapítvány, a Gyermekláncfű Anyaotthon Alapítvány, vagy az Amigos a Gyerekekért Alapítvány kapja-e a támogatást.