A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletét értesítette egy szolgálaton kívüli rendőr, hogy az egyik győri buszmegállóban egy időskorú asszonynak próbál segítséget nyújtani, mert eltévedt és nem talál haza. A kiérkező egyenruhásoknak a hölgy csak a születési adatait tudta elmondani, viszont arra, hogy mikor jött el otthonról és hol lakik nem emlékezett. A járőrök az idős néni személyes adatai alapján állapították meg lakcímét, majd a szolgálati személygépkocsival hazaszállították.
Cikkünk frissítése óta eltelt 12 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Napfogyatkozás után hullócsillagok lepik el az eget
Az év legsűrűbb csillagászati napján, augusztus 12-én éjjel tetőzik majd a Perseidák hullócsillagraj, de ugyanezen a napon részleges napfogyatkozást is meg lehet majd figyelni. Augusztus...






