Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Időben érkeztek

Cikkünk frissítése óta eltelt 8 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Egy fiatalember értesítette 2016. július 23-án 2 órakor a dorogi rendőröket, hogy ismerőse segítségre szorul. A bejelentő szerint barátja szerelmi bánata miatt véget akar vetni életének.

A járőrök a férfi lakcímére vonultak, ahol többszöri kopogásra, csengetésre senki nem nyitott ajtót, azonban a lakásból mobiltelefon hangját hallották.

A rendőrök megállapították a fiú hozzátartozóinak elérhetőségét, majd értesítették édesanyját, aki kinyitotta a lakás ajtaját.

A helyiségbe belépve a földön fekve észlelték az eszméletlen állapotba lévő fiatalembert. Stabil oldalfekvésbe helyezték és megtették az elsődleges egészségügyi intézkedéseket.

A mentőszolgálat helyszínre érkező munkatársai a 28 éves fiú keringését stabilizálták és megállapították, hogy a segítség időben érkezett, mivel nagy mennyiségű gyógyszerre alkoholt fogyasztott.

 

Szintén a dorogi rendőröket értesítette egy aggódó nő, hogy szomszédja bajba jutott.

A járőrök 2016. július 23-án 4 óra 20 perckor vonultak egy 91 éves néni lakásához. A helyiségből segélykiáltásokat hallottak, ezért a bejárati ajtó benyomták. A hálószobában a földön ülve észlelték a „sérültet”. Az idős nő sírva panaszolta, hogy órákkal korábban elesett és vállát fájlalta.

A rendőrök a nénit felsegítették és átadták a mentőápolóknak. Elsődleges vélemények alapján a hölgy kulcscsontja eltört, ezért kórházba vitték.

(police.hu)