A Tatai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya eljárást folytat ismeretlen tettes ellen lopás gyanúja miatt. A bűncselekmény elkövetőjéről grafika készült. A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint az ismeretlen férfi egy tatai élelmiszerüzlet parkolójában 2015. május 7-én 11 óra 30 perc körüli időben egy 200 forintos érmét akart felváltatni a sértettel, aki azonnal a tettes segítségére sietett. A bácsi elővette pénztárcáját és keresett kettő 100 forintost. Közben az ismeretlen is segédkezett a sértettnek, de ő az aprók helyett a papírpénzek között keresgélt, melyek közül eltett annyit, mely elsőre a kezébe került. Az idős férfi mindebből semmit sem vett észre. Napokig nem nyúlt a pénztárcájához, fizetni csak 2015. május 9-én akart legközelebb. Ekkor szembesült azzal, hogy több tízezer forinttal szegényebb lett.
Az ismeretlen férfi 35-45 év körüli, 180-185 centiméter magas, 95-110 kilogramm súlyú, kerek fejű. Rövid szőkésbarna haja van. A tettes khaki színű, magas nyakú, hosszú ujjú felsőt, barnásszürke hosszúnadrágot viselt.
A Tatai Rendőrkapitányság kéri, aki a grafikán látható férfit felismeri vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban érdemi információval rendelkezik, névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöld számán (h-cs: 8-16, p: 8-13), vagy a 107, 112 központi segélyhívó számok valamelyikén. Bejelentés tehető továbbá a 34/517-777-es telefonszámon.