Radnóti Ákos elmondta, a fiataloknak is fontos, hogy példát mutassanak az idősebb generáció számára és segítsék őket akár a legapróbb gesztusokkal is, hiszen a képeslapon szereplő idézet szerint is tele van az időskor gyönyörűséggel, ha élni tudnak vele. Hozzátette, hogy a Fidelitas helyi önkormányzati képviselői is aktívan segítik a nyugdíjasokat, és mindig szívesen fogadják javaslataikat. A kormány – Európa számos országával szemben – a válság ellenére megőrizte a nyugdíjak vásárlóértékét, sőt, még növelte is azok összegét. Infláció fölötti nyugdíjemelést sikerült végrehajtani: a tavaly novemberi 1,6%-os nyugdíj-kiegészítés után idén további 5,2%-kal magasabb nyugdíjat kapott közel 3 millió ember. 40 év munka után nyugdíjba mehetnek a nők. Már több mint 108 ezer nő, édesanya élt ezzel a lehetőséggel.
Cikkünk frissítése óta eltelt 13 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
A népművészet értékei kerülnek fókuszba
Április 17. és május 17. között rendezik meg a Népi kézműves örökséghelyszínek országos hónapját, amelyre április 17-ig várják a népi kézműves alkotóházak, nyitott műhelyek,...






