Kezdőlap NYUGAT Nyugat - Kultúra

Ifjú szólisták versenyeztek

Cikkünk frissítése óta eltelt 8 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A reggeli megnyitón Bencsik János országgyűlési képviselő, a verseny fővédnöke kiemelte, hogy a versenyzők olyan elfoglaltságot választottak, szüleik támogatásával, amelyben jól érzik magukat, amit szeretnek, és ami komoly értéket képvisel. Ennek segítségével pedig megtapasztalható, hogy nagyobb örömet szerez valamit létrehozni, mint pusztán magunkhoz venni. Megosztani a megszerzett tudást nemcsak önmagunkat, hanem a közösséget építő tevékenység is – mondta Bencsik János.

A megnyitót követően a nap folyamán egymás után léptek fel versenyszámaikkal az ifjú tehetségek, akik délután egy gálaműsorban mutatkoztak be a közönségnek. Michl József polgármester az esti gálaműsor előtt elmondta, hogy Tatán már több mint ötszáz gyerek foglalkozik néptánccal, és több mint ötszázan tanulnak zenét, ebben a szép eredményben pedig komoly szerepet játszik a szülők támogatása, és a pedagógusok munkája is. A városvezető később különdíjakat adott át a legjobb tatai indulóknak.

A gálaműsort követően a verseny legeredményesebb résztvevői vehették át elismeréseiket a zsűri értékelését követően.

(Forrás: tata.hu)