A programra várják a polgármestereket, a jegyzőket, az önkormányzatok ifjúsági kérdésekkel foglalkozó tagjait és munkatársait, az ifjúsági és ifjúsággal foglalkozó civil szervezetek, szerveződések szakértőit, a gyermekjóléti-szociális intézmények, illetve közművelődési intézmények ifjúsággal foglalkozó szakembereit, és az intézmény hallgatóit is. Ezeken az alkalmakon jórészt a nemformális pedagógia eszköztárát felhasználva igyekeznek áttekinteni a szakma helyzetét, és párbeszédet kezdeményezni arról, hogy mire lenne a következő tervezési időszakban szükség. Cél a részt vevők, főként a fiatal szakemberek, az ifjúságsegítők véleményének megismerése, és a tapasztalatcsere.
Cikkünk frissítése óta eltelt 13 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Mozgásra hív az ország egyik legnagyobb közösségi sportprogramja
Május 27-én ismét megrendezik a Kihívás Napját, amelyhez idén is csatlakozhatnak tanintézmények, munkahelyek, közösségek, települések és nyugdíjas szervezetek is. A program célja, hogy minél...






