A szezon első verségét szenvedte el. Az ETO FC ellenfele az FTC volt, a 0-2-re végződő mérkőzés után így nyilatkozott a győri vezetőedző.
„Megérdemelt az eredmény. Ennyivel jobban játszott a Ferencváros. Az volt az érzésem, hogy az első fél órában félénken játszottunk, nem hoztuk azt az intenzitást, amit szoktunk. Kaptunk egy gyönyörű szabadrúgás gólt, az picit megfogott bennünket. A félidő utolsó tíz-tizenöt perce jó volt, tudtunk pár veszélyes szituációt teremteni az ellenfél kapuja előtt. A második félidőben próbáltam cserével plusz egy játékost a támadásba behozni. Jól is kezdtük a félidőt, de a második gól megtört bennünket.”
Az edző szerint kiütközött a csapatok közötti különbség és a szokásosnál jóval bátortalanabbak voltak a játékosok a tizenhatoson belül. Miért nem volt kezdő Daniel Stefulj?
„Danielnek voltak a nyári periódusban komoly technikai hibái, amiket átbeszéltünk. De nem ez volt a fő oka annak, hogy nem ő kezdett, hanem az, hogy a jobb oldali szélső védő pozícióba egy fizikálisabb, erősebb játékost akartam tenni. Tetszik a vehemencia, az a tűz, a bizonyítani akarás, amivel Schön játszik. Ez volt a fő oka annak, hogy kezdő volt. Be akarjuk tartani a szabályokat. Lehetőséget akarunk adni a fiataloknak. Játékosokat akarunk nevelni, beépíteni, ami akár pontokba is kerülhet. Egy a fontos, legyünk reálisak, ne csak nézzük a futballt, hanem lássuk is.”
(Fotó: mti)