Kezdőlap HAZÁNK Hazánk - Gazdaság

Így gondolkodnak a hazai cégek a mesterséges intelligenciáról

Cikkünk frissítése óta eltelt 11 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Nem ódzkodnak tőle, sőt! Tizenöt százalékuk már használ a technológiára épülő megoldásokat, minden ötödik pedig tervezi ilyen szoftver beszerzését azért, hogy növeljék hatékonyságukat. Ez derül ki az egyik állásközvetítő felméréséből, amelyben 197 vállalatot kérdeztek meg.  

A válaszadók 62 százaléka úgy nyilatkozott, hogy még sosem használt, negyedük pedig nem tudja, hogy használt-e már MI alapú megoldást. A némi tapasztalattal rendelkezőknek egyébként a ChatGPT ugrott be először. Később azonban többen azt jelezték, használtak már beszéd- és arcfelismerő rendszert, drónt, virtuális asszisztenst, robotot, képelemző szoftvert vagy önvezető autót. Mindössze 3 százalék volt azok aránya, akik nem alkalmaztak még semmilyen MI alapú megoldást.

A felmérésből kiderült azonban valami más is. A megkérdezettek 4 százaléka használt már a munkaerő toborzásnál mesterséges intelligenciát, és erről kedvező tapasztalatokat szereztek. Úgy vélik, a technológia lerövidíti a toborzásra szánt időt, segíti az objektív döntéshozatalt. 

Mindezek fényében talán érthető, hogy a válaszadók az MI nyújtotta lehetőségeket elsősorban a toborzási kampányok tervezésében (72 százalék) és kiértékelésében (85 százalék) tudják elképzelni. A megfelelő jelöltek megtalálásához 77 százalék használná a mesterséges intelligenciát, míg az álláshirdetés megírásához 64 százalék, a minőségi jelöltek kiválasztásában pedig 53 százalék – áll a kutatás eredményéről szóló közleményben. 

Illusztráció: Pixabay