Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Így látja a Veres-iskolát az újra kinevezett igazgató

Vonzó életpályát kínálnak: a következő öt évben is Csiszár Rudolf irányíthatja a Széchenyi István Egyetem mezőgazdasági és élelmiszeripari technikumát. Az igazgató értékelte az elmúlt éveket és a jövő lehetőségeit is.

Újabb ötéves megbízatást kapott Csiszár Rudolf, a Széchenyi István Egyetem fenntartásában működő Veres Péter Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium igazgatója. A vezető szerint a felsőoktatási intézmény és az iskola szoros kapcsolata új távlatokat nyitott a képzésben, amelyből a legtöbbet a diákok profitálna – számolt be róla az egyetem.

A Széchenyi István Egyetem a győri Veres Péter-középiskola fenntartójaként – az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium egyetértésével – Csiszár Rudolfot bízta meg újabb öt évre a mezőgazdasági és élelmiszeripari technikum vezetésével. Az igazgató ebből az alkalomból értékelte az elmúlt éveket és vázolta jövőbeli terveit.

Mint kifejtette: az iskola 2023-ban csatlakozott a Széchenyi István Egyetemhez, amely új lehetőségeket nyitott meg előttük. „Az intézmény modern infrastruktúrája, tudományos háttere, vállalati, társadalmi kapcsolatrendszere számunkra is hatalmas értéket képvisel, a több mint kétszáz éves múlttal rendelkező Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Kar pedig egyedülálló szakmai hátteret jelent” – fogalmazott.

Hangsúlyozta, ahogy a felsőoktatási intézménynek, úgy ma már a Veres-iskolának is fókuszterülete a fenntarthatóság, a precíziós gazdálkodás, a korszerű élelmiszer-technológia, a digitalizáció és az automatizáció. Ebből a szempontból lényeges, hogy az elmúlt időszakban az egyetem más karaival is kitűnő együttműködéseket alakítottak ki, mert a modern mezőgazdaság és élelmiszeripar interdiszciplináris tudást és technológiai ismereteket is igényel.

A gyakorlati tudás megszerzését segíti többek között az intézmény mosonmagyaróvári Smart Farm Tangazdasága, több mintagazdasága és vállalati partnere, míg a természettudományos ismeretek elsajátításához ott a győr Mobilis Interaktív Élményközpont. A tanulóink betekintést nyernek a drónok agrárcélú felhasználási lehetőségeibe, az önvezető traktorok működésébe, a precíziós gazdálkodás technológiai lehetőségeibe, sőt részt vehetnek egyetemi kutatásokban, különböző vizsgálatokban is” – sorolta. Kiemelte: így egy ígéretes életpályát is meg tudnak mutatni nekik, amelynek a következő lépcsőfoka a mosonmagyaróvári kar valamelyik képzése lehet.

Jelenleg csaknem négyszázan tanulnak náluk, s az idei jelentkezési számok kiemelkedő érdeklődést mutatnak az iskola iránt. Szeptembertől az eddigi két technikusi helyett három, a három szakképzős helyett pedig négy osztályt fognak indítani. „Ez harmincszázalékos létszámnövekedést jelent, és azt mutatja, hogy az egyetemmel közösen kínált életpálya egyre vonzóbb a fiatalok számára” – mutatott rá

Csiszár Rudolf beszámolt arról is, hogy hamarosan teljeskörűen felmérik épületeink állapotát, kidolgoznak egy felújítási tervet, hogy a források rendelkezésre állása esetén e szerint valósulhassanak meg a rekonstrukciók. Emellett tovább szélesítik szakmai partnerségeiket, az egyetemmel való együttműködéseket.

(Fotó: Adorján András/ Széchenyi István Egyetem)