Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

III. Győri Nemzetközi Hidas Frigyes Fúvószenekari Karmesterkurzus

Cikkünk frissítése óta eltelt 13 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A szakmai képzés vezető professzora ezúttal is dr. Marosi László, a Floridai Központi Egyetem Zenekari Tudományok Tanszékének igazgatója lesz. Az Egyesült Államokban élő, magyar származású egyetemi tanár szakterülete a vezényléstechnika, a fúvószenekari anyagismeret. A kurzusra húsz, többségében hazai fúvószenekari karmester jelentkezett, de Németországból is jönnek zenei szakemberek. A mesterkurzus zenekara ezúttal is a Széchenyi István Egyetem fúvószenekara, a Győr Symphonic Band lesz. A szakmai felkészítő munkába a győri zenetanár- és zeneművész-jelöltek is bekapcsolódnak – mondta el Szabó Ferenc a kurzus művészeti vezetője, a győri egyetem fúvószenekara, a Győr Symphonic Band karmestere.

A karmesterkurzus megnyitója 2011. március 7-én, hétfőn 10 órakor lesz a Széchenyi István Egyetem hangversenytermében (egykori zsinagóga, 9025 Győr, Kossuth Lajos u. 5.). Keddtől délelőttönként szakmai előadások, délutánonként és este zenekaros próbák szerepelnek a programban.

Március 8-án, kedden 10 órától dr. Marosi László tart a fúvószenekari repertoárismeretről előadást. Március 9-én, szerdán 10 órától Berkes Kálmán Liszt-díjas klarinétművész „Harmonie music” címmel ad elő, közreműködik a győri Bolero Fúvósegyüttes. Március 10-én, csütörtökön 10 órától dr. Marosi László témája a repertoárismeret.

A III. Győri Nemzetközi Hidas Frigyes Fúvószenekari Karmesterkurzus belépődíj nélküli, nyilvános zárókoncertje március 11-én, pénteken 18 órakor lesz a Széchenyi István Egyetem Hangversenytermében (egykori zsinagóga, 9025 Győr, Kossuth Lajos u. 5.), s itt a vezető professzorok által kiválasztott aktív karmesterek szerepelnek. Az est műsorában Felix Mendelsshon: Overture for Band, Hidas Frigyes: Fantázia és Fúga, Bogár István: Hellas, William Schumann: Chester, Alfred Reed: Othello és Hudson Nogueira: Retratos do Brasil zeneszámok szerepelnek.