Egy újabb csillaggal több ragyog az égen. Tegnap, 88 éves korában elhunyt a francia fimművészet ikonja, Alain Delon (1935-2024). S bár az utóbbi időben visszavonult a nyilvánosság elől, tudott volt, hogy egy korábbi agyvérzés következtében állapota folyamatosan romlott; gyermekei nyilatkozata alapján otthonában, békében hunyt el. A César-díjas művész színészi karrierje az ’50-es években indult, az igazi áttörést azonban a ’60-as, valamint a ’70-es évek elején született kultikus filmeknek köszönheti, mint például A fekete Tulipán, A párduc, A medence, A napfogyatkozás, a Casanova visszatér, a Borsalino (Jean Paul Belmondoval) és még sorolhatnánk. Minden idők egyik legsármosabb színészeként tartották számon, ő volt az a francia, aki új férfiideált teremtett; abban az időben nők ezrei rajongtak érte és elképzelhetetlenek voltak a női retikülök a fotója nélkül. Az európai filmművészetre gyakorolt munkásságáért Arany Medve-, és tiszteletbeli Arany Pálma életmű-díjban részesült. Halála bejelentését követően politikusok és művészek tisztelegtek a nagysága előtt, mint például Claudia Cardinale vagy Belmondo fia, Paul Belmondo is. A francia elnök, Emmanuel Macron egy közösségi portálon búcsúzott tőle azzal a gondolattal, hogy Delon több volt, mint egy sztár; ő egy igazi francia emlékmű. A híresség korábbi nyilatkozataiban az olvasható, hogy bár hálás a sorsnak, amiért megélhette ezt a kort, de szomorúság és sajnálat nélkül hagyja itt azt a világot, melyet már a pénz és a vagyon mozgat (ami sajnos a gyermekei közti viszály alapja is volt). Nyugodjon békében a legenda!
Cikkünk frissítése óta eltelt 2 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Oxygen Media Híradó 2024.10.08.
Mutatjuk a mai műsort és annak témáit: Törvényességi felügyeleti indítványt és panaszt nyújt be a Kormányhivatalhoz és az Alkotmánybírósághoz fordul Győr új polgármestere.
A MÁV-START tájékoztatása...