Kezdőlap HAZÁNK Hazánk - Gazdaság

Indul a Fiatal Vállalkozók Hete

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A programsorozat helyszínei Budapest, Győr, Miskolc, Nyíregyháza és Zalaegerszeg lesznek. 

A résztvevők sikeres magyar vállalkozásoktól tudhatják meg, hogyan lehet a bizonytalan gazdasági környezetben lehetőségekre lelni. A visszajelzések szerint a fiatalok körében ez a legfontosabb kérdés, a legtöbben azt szeretnék tudni, hogyan lehetnek sikeresek a nehézségek ellenére is – közölték a szervezők. Az érdeklődők az üzleti tanácsok mellett a karrierépítéshez, az otthonteremtéshez, a pénzügyeik kezeléséhez, az ötleteik megvédéséhez is kaphatnak segítséget.

A Fiatal Vállalkozók Országos Szövetségének alapító elnöke szerint a válságtól nem szabad megijedni, hiszen az ilyen helyzetek lehetőségeket is tartogatnak. Kovács Patrik úgy véli, hogy a tájékozottság, a kapcsolatok építése, a sikeres példák megismerése egyaránt segíthet, az eseményt ezért is szervezték meg. A Fiatal Vállalkozók Hetének zárásaként pénteken átadják a legsikeresebb fiatal vállalkozónak járó díjat, az Év Fiatal Vállalkozója 2022 kitüntetést. 

A 15. alkalommal megrendezett programsorozatra ingyenesen lehet regisztrálni a www.fiatalvallalkozokhete.hu oldalon.