Kezdőlap GYŐR Győr - Sport

Indul az NB III is: Erősödő Óvár, névadót vesztett Sopron

Cikkünk frissítése óta eltelt 5 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A labdarúgó NB III Nyugati csoportjában is megkezdődik hétvégén a pontvadászat. Négy megyei csapatunk is érdekelt, az ETO és a Gyirmót második csapata mellett a magasabb osztályból kieső Mosonmagyaróvár és az SC Sopron. 

Megyei rangadóval indul vasárnap az NB III, a Gyirmót II fogadja a Credobus Mosonmagyaróvárt. A hazaiak több új fiatal játékossal erősödtek, a mérkőzés esélyese mégis a vendéggárda. Az óváriak legnagyobb erősítése talán a kispadra jött, Weitner Ádám az új edző. Rengeteg távozó mellett új kapus is érkezett, Kovács Benedek, erősítés lesz Pongrácz Viktor, Lasz Szabolcs, Mayer János, Pap Márton, Oláh László és Kövesdi Péter. 

Az SC Sopron a Szombathelyi Haladás VSE-vel mérkőzik, amely az utolsó pillanatban kapta meg az engedélyt az indulásra. A Sopron elveszítette névadó szponzorát, a Caolát. "A nyári felkészülésünk mindezek ellenére megfelelően zajlott, amiben óriási szerepe van a vezetőedzőnknek, az edzői stábunknak, a csapat elszánt játékosainak és végül, de nem utolsó sorban a soproni városvezetés támogatásának" – jelezte a klub. 

Az ETO II Komáromba utazik, s nem jó előjel, hogy az utolsó felkészülési meccsen simán, 3-0-ra kikapott a Mosonmagyaróvártól.