Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Innovációs díjat kapott Jancsó Péter, a Graboplast elnöke

Cikkünk frissítése óta eltelt 1 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Jancsó Péter, a Graboplast elnöke sikeres pályafutása elismeréseként a Magyar Műanyagipari Szövetség Innovációs díját vehette át „Az ember alkotta anyag – a XXI. század anyaga” című konferencián, melynek helyszíne a Magyar Tudományos Akadémia volt.
 
Dr. Toldy Andrea a BME Polimertechnika Tanszékének egyetemi tanára laudációjában elmondta, hogy az elmúlt években az Innovációs díjat világhírű magyar tudósok, vállalatvezetők, műszaki szakemberek kapták meg. Jancsó Péter több évtizedes szakmai pályafutásának ismertetését követően vehette át a kitüntetést a Magyar Műanyagipari Szövetség vezető tisztségviselőjétől. 

Jancsó Péter felszólalásában megköszönve az életmű díjat ismertette a Graboplast által gyártott termékek körét, illetve a vállalat több évtizedes vezérigazgatói tevékenysége alatti fejlődésének és átalakulásának ívét, valamint azokat a főbb piaci és szakmai kihívásokat, melyeket elsőszámú vezetőként kezelnie kellett az évek során. Hangsúlyozta, hogy a Graboplast fejlődéséhez és termékeinek mai napig tartó sikeréhez nagyban hozzájárult a magas hozzáadott értékű saját mérnöki csapatának tudása, amely megalapozta a termékek folyamatos piaci keresletét, illetve sok esetben szakmai díjakkal történő elismerését. Arra a kérdésre, hogy hova fejlődik a padlógyártás, elmondta, hogy a tekercses padlókkal szemben ma egyebek mellett a különböző speciális tulajdonságú moduláris termékek fejlesztési és gyártási irányába indult el a Graboplast is. Felszólalását azzal zárta, hogy több mint 30 évvel ezelőtt "kapta a lehetőséget”, hogy tovább vigye és meghatározza a Graboplast fejlődési irányait, de bízik abban, hogy a következő évtizedekben is lesznek a Graboplastnál ilyen magas díjra érdemes emberek, akik hozzá hasonlóan büszkén vehetik át azt.