Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Innovátorok találkoznak Győrött

Cikkünk frissítése óta eltelt 7 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Intelligens pendrive, 3D-s SUDOKU, görkorcsolya, kádlift, elektromos hajó hajtás – csak néhány példa a VII. Nyugat-dunántúli Regionális Innovációs Kiállítás és Találmányi Vásáron látható újdonságokból.

 

A hetedik alkalommal megrendezendő esemény érdekes programot ígér azoknak, akik 2016. április 6-én, szerdán ellátogatnak a Széchenyi István Egyetem aulájába. Harmincöt standon mutatkoznak be azok a találmányok, amelyek néhány év múlva talán a mindennapjaink részei lesznek. Elsősorban kisebb cégek, kezdő vállalkozások és egyéni fejlesztők innovatív találmányai tekinthetők meg, akik a bemutatkozási lehetőség mellett a kapcsolatépítés céljával jelentkeztek a rendezvényre.

 

Érdemes lesz végigsétálni a bemutatott érdekességek között, amelyek hol az izgalmas alapötletükkel, hol hiánypótlóan praktikus mivoltukkal hívják fel magukra a figyelmet. Megismerhetjük a balesetmentes közlekedést segítő Stop Hám-ot, nézhetünk kollaboratív robotokat, összecsukható, elektromos robogókat, de bemutatkozik a Seosiker on-line weboldal elemző eszköz is.

 

A 9 és 16 óra között ingyenesen látogatható kiállítás, amelyhez szakmai programok, előadások is kapcsolódnak, lehetőséget teremt arra, hogy egymásra találjanak a feltalálók és a befektetők, segítve a ma még csak prototípus fázisban lévő találmányok gyártásba kerülését.

A program:

9.15 – 9.30 Megnyitó

Dr. Földesi Péter, rektor, Széchenyi István Egyetem

Dr. Dőry Tibor, Tudásmenedzsment Tanács – Széchenyi István Egyetem

Mihalicz Antal elnök – Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara

9.30 -10.30

Ikarosz díjas vállalkozások bemutatkozása és kerekasztal beszélgetés

A kerekasztal beszélgetés résztvevői:

Dr. Kovács Péter, Funkció Kft./Darnó – Hús/ tulajdonos

Bauer László, Patent Véd Kft. /Patent Csoport/ ügyvezető

Molnár Pál, Szintézis-Net Kft. K+F igazgató

Molnár Albert, Pannon-Work Zrt. igazgató

Moderátor: dr. Dőry Tibor

10.45 – 11.45 Győr Smart City programjának bemutatása és kerekasztal beszélgetés

A kerekasztal beszélgetés résztvevői: Polgári István, Stratégiai tervező – Győr Város Polgármesteri Hivatal

dr. Herpai Balázs, E.ON City Programiroda vezető – E.ON Hungária Zrt., Magyar Dániel, ügyvezető – Pannon-Novum Nonprofit Kft.

Moderátor: dr. Dőry Tibor

13.15 – 14.00 A Széchenyi Programiroda tájékoztatója az aktuális pályázati lehetőségekről Kérdések/válaszok

15.00 -15.15 A kiállítás szakmai és közönség díjának átadása