Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Intézkedéseket hozott a Széchenyi Egyetem a koronavírussal kapcsolatban

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A Széchenyi Egyetem komoly óvintézkedéseket hozott a koronavírussal kapcsolatban, így például a Széchenyi Egyetemi Napokat is egy későbbi időpontban rendezik meg, de az Intézmény nem szervez külföldi utazásokat és nem is fogad külföldről vendégeket. – írja a szerkesztőségünkbe juttatott közlemény.

Az Egyetem a járvány elterjedésének megelőzésének érdekében a következő intézkedéseket rendelte el:

A kötelező óralátogatások esetében a 2019/2020-as tanév II.félév szorgalmi időszakának a végéig a járványügyi helyzet miatti hallgatói távolléteket külön orvosi igazolás nélkül is igazoltnak tekinti az Intézmény. A tárgyi tanulmányi félévben a hallgatókat minden tantárgy keretében mentesítik a zárthelyi dolgozatok megírása alól, ez alól kivétel a folyamatos számonkérésű tárgyak.

2020. május 31-ig minden hivatalos külföldi utazás, forrástól függetlenül törlésre kerül, valamint mostantól további utazási foglalás sem lehetséges. Az Egyetem kéri a dolgozói és hallgatóit, hogy aki  most ér majd haza utazásából vagy magáncélú útra indul az elkövetkezendő időszakban, az egyeztessen az Intézménnyel és lehetőség szerint a hazaérkezés után két hétig maradjon otthon. Az egyetem az ilyen távollétet a hallgatók esetében igazoltnak tekinti.

2020. május 31-ig nem lehetséges a külföldről érkező vendégek fogadása.

A Széchenyi István Egyetem 2020. április 30-ig a tervezett rendezvényeinek mindegyikét későbbi időpontra teszi. Ide értendő minden központilag, illetve szervezeti egység, valamint Hallgatói Önkormányzat és annak részönkormányzatai által szervezett program, ide értve, de nem kizárólag klubkoncertek, Állásbörze, Széchenyi Egyetemi Napok, konferenciák, Ünnepi Szenátusi Ülés. Kivétel képez ez alól a Tudományos Diákköri Konferencia, melynek megnyitó ünnepsége nem kerül megtartásra, de a szekció ülések az előírt ajánlások és óvintézkedések betartása mellett megtartásra kerülnek.

A most elrendelt intézkedések kiterjednek az Egyetem közalkalmazotti, megbízási, illetve hallgatói jogviszonyban álló minden egyetemi polgárára.