Kezdőlap GYŐR Győr - Gazdaság

Itt az új Széchenyi Kártya

Cikkünk frissítése óta eltelt 14 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Évente mintegy kétmilliárdos állami támogatás mellett több mint 130 milliárd forint forrást juttatott a gazdaságba a Széchenyi Kártya Program. A sikernek ez az egyik lefőbb bizonyítéka – mondta el Szép Zoltán a Kamarában tartott tájékoztatón. A Ka-Vosz fejlesztési igazgatója szerint a döntéshozókkal azt kell elfogadtatni, hogy a már bizonyítottan bevált programnak a jövőben is meglegyen a sikeres működési háttere.

A szakemberek úgy vélik: a válság idején kifejezetten fontos a Széchenyi Kártya jelenléte. A konstrukció adta lehetőséggel a 600 ezer működő kis- és középvállalkozás mintegy 20 százaléka élt már. A megyébe eddig összesen több mint 35 milliárd forintnyi Széchenyi Kártya hitelt helyeztek ki.