Kezdőlap KÉK HÍREK

Ittas vezetőket is kiszűrtek

Cikkünk frissítése óta eltelt 1 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Három személyt fogtak el a rendőrök, akik közül egyiküket épp egy bűncselekmény elkövetésén értek tetten.Két személyt pedig az ellenük érvényben lévő körözés alapján tartóztattak le. 

Az egyenruhások 419 alkoholszondás ellenőrzést végeztek Győr-Moson-Sopron Megyében, amelynek 3 esetnél pozitív szondát fújtak a sofőrök.

Az utakon két személyi sérüléssel, illetve két anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset is történt. 

Szabálysértési feljelentés 14 esetben történt, helyszíni bírságot 28, míg közigazgatási bírságot 3 alkalommal szabtak ki a rendőrség munkatárasai – olvasható a police.hu-n.