Kezdőlap NYUGAT Nyugat - Közélet

Ittasan lökte fel a polgárőrt

Cikkünk frissítése óta eltelt 12 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A mosonmagyaróvári kapitányság ügyeletére érkezett bejelentés egy szolgálatban lévő  polgárőrtől július 14-én, kora hajnalban, hogy egy helyi italozóból kitessékelt férfi, a polgárőrt félrelökve akart visszamenni a sörözőbe.

A söröző tulajdonosa az erősen ittas férfit felszólította a helyiség elhagyására, mivel viselkedése zavarta a többi vendéget. A italmérőből a férfit két társa vezette ki, azonban ő vissza akart menni és ennek hangot is adott. A helyszínen lévő polgárőrök is igyekeztek megfékezni a makacskodót, azonban az ittas férfi a vele szemben eljáró polgárőrt úgy meglökte, hogy az a földre esett. Az elkövető elszaladt, az intézkedők pedig utána siettek és értesítették a rendőrséget.

A 49 éves férfit a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság járőrei fogták el és állították elő, közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette megalapozott gyanúja miatt.