Kezdőlap KÉK HÍREK

Ittasan vezetett

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Győrszentivánon közlekedett egy segédmotor-kerékpáros a Diák utcában. Haladása során a menetiránya szerinti bal oldalon lehaladt az útról a füves padkára, majd egy vízelvezető árkon átjutva, egy fának ütközött. A motoros a baleset következtében megsérült, őt a mentők kórházba vitték. A kórházban vele szemben a rendőrök alkohol tesztert alkalmaztak, ami pozitív értéket mutatott, ezért a járőrök tőle további minta vételére intézkedtek.

Győr belterületén a rendőrök egy gépkocsi vezetőjét igazoltatták ugyanazon a napon az éjjeli órákban. A sofőrrel szemben alkalmazott alkoholteszter ebben az esetben is pozitív értéket mutatott, ezért a férfit elfogták, majd további mintavételre a rendőrkapitányságra állították elő.

A Győri Rendőrkapitányság mindkét járművezetővel szemben büntetőeljárást indított.

Felhívjuk a járművezetők figyelmét arra, hogy már kismértékű alkoholfogyasztást követően is az alábbi veszélyhelyzetek léphetnek fel a vezetés során:

  • Aki alkohol fogyasztását követően vezet, annak szűkül a látótere, így nehezebben veszi észre a fontos ingereket. A látás megromlása általában nem tudatosul, ezért különösen veszélyes. Az ittas járművezető azt hiszi, hogy a látása tökéletes, és ennek megfelelően vezet.
  • A mozgásai pontatlanabbá válnak. Vezetés közben nagy szükség van a mozgások pontos irányítására, a kéz- és lábmozgások összerendezésére. Alkohol hatása alatt a gépkocsik vezetői nem érzékelik időben a jármű kismértékű oldalirányú kitéréseit, a megfelelő kormánykorrekciót késve hajtják végre, ennek következtében a járművet nem tudják egyenesen tartani az úton.
  • Alkohol hatására a döntési idő meghosszabbodik, a hibás döntések száma növekszik. Csökken a felelősségérzet és az önkontroll.

„…hogy mindenki hazaérjen!”

Forrás: police.hu