Kezdőlap NYUGAT Nyugat - Közélet

IÜP tábor az Edutus Főiskolán

Cikkünk frissítése óta eltelt 11 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A tavalyi évben nagy sikert aratott tábort, Magyarországon kizárólag az Edutus Főiskola tatabányai tagozatán, új képzésekkel gazdagítva indították útjára hétfőn egy egyhetes bentlakásos tábor formájában. A tábor idei programjai között, az reklámtervezés mellett, az online marketing, illetve a prezentációs képességek fejlesztése is kiemelt figyelmet kap. A szervezők célja, egy jó hangulatú csapatépítés mellett, a naprakész vállalkozói, pénzügyi, vezetési ismeretek átadásán túl, a probléma- és feladatmegoldó készség javítása, valamint az üzleti életben elengedhetetlen egyéb ismeretek átadása. A Calasanctius Training Program (CTP) küldetése, hogy hozzájáruljon a felelősen gondolkodó magyar fiatalok szakmai és erkölcsi neveléséhez, akik a jövő társadalmi és gazdasági vezetői lehetnek. A CTP diákok azonos értékrendet képviselnek, és széles körben megosztják tudásukat, és akik értékeiken és példájukon keresztül segítik Magyarország társadalmi és etikai fejlődését.” A Calasanctius Ösztöndíj Alapítvány (CÖA) alapvető célja az ösztöndíjak biztosítása, ami eszköz a CTP missziójának megvalósításához. A Program során szervezett előadások kiemelt előadói között köszönthetjük: Borókai Gábort, Tomka Jánost és Turcsán Tamást.