Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Jegyzőt váltott Győrzámoly

Cikkünk frissítése óta eltelt 1 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Dr. Torma Viktória jegyző 16 év után új kihívások felé veszi az irányt – közölte Granát Gábor győrzámolyi polgármester. Az új jegyző Kozma Rózsa lett.

Köszönjük az elmúlt évek elhivatott munkáját, mellyel sokat tett közösségünkért és településünk fejlődéséért – írta a volt jegyzőről a település közösségi oldalán a polgármester. Egyben köszöntötte utódját, Kozma Rózsát, aki 2015 óta segíti az önkormányzat munkáját, és mostantól jegyzőként folytatja ezt a feladatot. Hozzátette: még ügyfélközpontúbb és vállalkozóbarátabb hivatali környezet kialakításán dolgoznak.