A rendezvényen Csepreghy Nándor fejlesztési programokért felelős helyettes államtitkár elmondta, múlt héten megszületett a brüsszeli megállapodás, ami meghatározta a Magyarország számára lehívható keretösszeget a következő időszakra. Az eddigi 660 ezer forint helyett fejenként 712 ezer forint támogatás jut a magyarokra. Fekete Dávid alpolgármester az önkormányzat jelenleg zajló, támogatott projektjeit mutatta be. „Győr stratégiai zajtérképének és zajcsökkentési intézkedési tervének elkészítésére 66,5 millió forint jut, amelynek támogatási intenzitása 95 százalékos. Jelenleg is zajlik a város kerékpárforgalmi hálózatának fejlesztése, amit az önkormányzat 186 millió forintos támogatásból és közel 33 milliós önrészből valósít meg. Az új kerékpárutak segítségével Győr négy központi településrészének – Nádorváros, Adyváros, Gyárváros, Marcalváros I. – kerékpáros közlekedése válik biztonságosabbá. A küzlekedési csomópontok kialakítására 381 millió forintot, míg Újváros szociális rehabilitációjára 1,1 milliárd forintot nyert el városunk.
Cikkünk frissítése óta eltelt 11 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Elsüllyedt egy tanzániai hajó a Fekete-tengeren
Elsüllyedt egy tanzániai hajó a Fekete-tengeren, helikopterrel keresik a legénység három eltűnt tagját. Elsüllyedt egy tanzániai hajó szombaton a Fekete-tengeren, a legénység 11 tagjából nyolcat...