Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Jó gyakorlatok Écsen és Ravazdon

Cikkünk frissítése óta eltelt 13 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

 

A ravazdi iskolába csak alsó tagozatos gyerekek járnak. Ez az intézmény társulás művészetoktatási központja. Az iskola jó gyakorlatait, az elmúlt időszak tanulságos tapasztalatait ismertette az intézményvezető a környező települések pedagógusaival kedden. Ezek között van a tehetséggondozás és a környezetoktatás korszerűsítése is. Az utóbbi szerint a ravazdi tagiskola, és a társulás pedagógusai is fontosnak tartják, hogy ne csak könyvekből ismerkedjenek meg a gyerekek a környező világgal, hanem lássák, és tapogassák is meg a különböző dolgokat. Így például egy-egy környezet órát a falu egyik lakosának baromfiudvarában tartanak.

 

Az elmúlt időszak megnyert pályázatainak köszönhetően többek között interaktív táblákon tanulhatnak a gyerekek a társulás intézményeiben. Az intézményvezető, Szemenyeiné Tölcsér Ilona szerint a technikai vívmányokban az a legjobb, hogy a gyermekek mellett az oktatók is szeretik őket, és nagymértékben segítik a tudás elraktározását.

A technikai vívmányok mellett a közoktatási társulás fontosnak tartja, hogy a gyerekek kiszakadjanak a modern világból. Így már évek óta megrendezik az úgynevezett Kosz-Tábort a Ravazdhoz közeli cserkésztáborban. Itt a gyerekek amellett, hogy elszakadnak a televíziótól, az internettől és a számítógépes játékoktól, új tapasztalatokkal is gazdagodnak. Rajzolhatnak, kirándulhatnak, és így meismerhetik a környező világot.