E törekvés szellemében a megyei önkormányzat által fenntartott intézmények közül ebben az évben Győr-Moson-Sopron Megye Önkormányzatának Gyermekvédelmi Központját és Győr-Moson-Sopron Megye Önkormányzatának Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálatát támogatták egy-egy jelentősebb összegű adománnyal. A támogatandó intézmények kiválasztása a megyei önkormányzat vezetőivel közösen, előzetes egyeztetés alapján történt. A támogatás tényét rögzítő megállapodás aláírására a közelmúltban került sor. A megyei önkormányzat intézményei életében, működésében fontos szerepe van az adományoknak és a támogatásoknak. Az adomány felhasználásáról az intézmények önállóan döntenek, de mindkét intézményben olyan tárgyak beszerzésére fordítják majd az összeget, amelyeket hosszú éveken keresztül használhatnak az intézményi ellátottak.
Cikkünk frissítése óta eltelt 15 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Napelemes fák: új korszak a zöld energiában és az erdők védelmében
Egy friss kutatás forradalmi lehetőséget vázol fel a megújuló energia terjesztésében: a „napfák” névre keresztelt, függőleges kialakítású napelemes szerkezetek képesek ugyanannyi áramot termelni, mint...