Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Az előzetes adatok szerint 2022 júliusában 8113 gyermek született és 10320-an haltak meg. 2021 augusztusa és 2022 júliusa között a születések száma 1,2, a halálozásoké 8,8, a házasságkötéseké 7,9 százalékkal csökkent az egy évvel korábbi időszakhoz képest – tájékoztatta a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken az MTI-t.

A statisztikák szerint…

Azt írták, hogy júliusban 8113 gyermek született, 2 százalékkal, 167 újszülöttel kevesebb az egy évvel korábbinál; 10320-an haltak meg, 0,7 százalékkal, 68-cal kevesebben, mint 2021 júliusában. A természetes fogyás a 2021. júliusi 2108-cal szemben 2207 fő volt. Közölték azt is, hogy 7976 pár kötött házasságot, ez 17 százalékkal, 1624-gyel kevesebb a tavaly júliusi adatnál. Mint írták: 2021 augusztusa és 2022 júliusa között 90 670 gyermek jött világra, 1,2 százalékkal, 1141-gyel kevesebb a megelőző 12 havinál.

Az idei év január-júliusában 4,5 százalékkal kevesebb gyermek született, ezen belül a születések száma január-áprilisban 11, júliusban 2 százalékkal csökkent, május-júniusban pedig 6 százalékkal nőtt 2021 azonos időszakához képest.