Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Jótékonysági koncert a Petz Kórházért

Cikkünk frissítése óta eltelt 14 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A jótékonysági koncert megrendezésének indíttatása Mezei Gyulától ered, aki a Győri Nemzeti Színház koncertmester helyettese. Részben személyes, részben pedig a magyarországi, győri egészségügyi helyzet nehézségeit megtapasztalva döntött úgy, hogy neves győri művészeket felkér, hogy csatlakozzanak hozzá, jótékonykodjanak együtt és valósítsanak meg egy koncertet, amelynek teljes bevételi díját felajánlják a Kórház részére.

 

Mezei Gyula kezdeményezése több támogatóra talált, így:

 

Győr neves művészei, Bellai Eszter, Bede Fazekas Csaba, Sóthi Virág,  Palace zenekar,  Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat, Bartók Béla Megyei Művelődési Központ, Nemzetközi Szent György Lovagrend és az MMHG Kft. is részt vesz az eseményen.

 

A jótékonysági koncert műsorában: klasszikus zene, opera, operett, jazz és könnyű zenei műfaj szerepel. A Győri Balettintézet tanulói is fellépnek a műsorban, Sóthi Virág koreográfiájára táncolnak.