Kifejtette, hogy Magyarországon a lakosság 13 százalékának – a krónikus betegeknek és a 65 éven felettieknek – ingyen adják az oltóanyagot. A patikákban pedig mindenki számára hozzáférhető a világ összes gyártójának oltóanyaga 2 ezer és 4 ezer forint közötti áron – tette hozzá.
A járványügyi főorvos arra is kitért, hogy a gyerekek szervezete féléves korukig nem reagál a vakcinára, az influenzavírust azonban már ekkor elkaphatják. Őket úgy lehet beoltani, ha az anyát a terhesség második, harmadik harmadában beoltják, így az ellenanyag bekerül a csecsemő szervezetébe is, és féléves koráig megvédi a fertőzéstől. Az ennél idősebb, de legfeljebb hároméves gyerekek számára pedig már van védőoltás.
Az oltással kapcsolatos kockázatok nagyságrendekkel kisebbek annál, mint amit az influenza okozta megbetegedések okozhatnak. Mint elmondta: az előző szezonban összesen 22 nem kívánatos mellékhatást jelentettek: például lázat, gyomor- és bélrendszeri panaszokat, végtagfájdalmat, bőrpírt, kiütéseket. Ezek mellett egy 62 és egy 73 éves férfi halála ügyében indítottak vizsgálatot; kiderült, mindkettejüknek több alapbetegségük is volt, és haláluk nem hozható összefüggésbe a védőoltással.
Tavaly nagyon későn indult, de általában december elején kezdődik az influenzaszezon. A karácsonyi szünet idején van egy enyhülés, majd januárra-februárra éri el csúcspontját – ismertette.