Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Jövő pénteken indul a győri fővonal felújításának legnehezebb szakasza

Cikkünk frissítése óta eltelt 7 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Új fázisához érkezik a Budapest-Győr-Hegyeshalom vonal Szárliget és Biatorbágy közötti szakaszának felújítása október 27-én – hívta fel a figyelmet a MÁV.

Ekkortól a munkálatok egyidejűleg érintik mindkét vágányt, ezért három héten keresztül szünetelni fog a vonatközlekedés Szárliget és Biatorbágy, éjszakánként pedig Szárliget és Budaörs között, vonatpótlóbuszok szállítják majd az utasokat.

Az utasokat arra kérik, hogy a szokásosnál nagyobb ráhagyással tervezzék meg utazásukat, mert a menetidők érdemben hosszabbodhatnak. A hosszabb közúti menetidők miatt a távolsági és nemzetközi vonatokkal utazóknak 45-60 perccel, az elővárosban utazóknak 10-30 perccel hosszabb eljutási idővel érdemes számolni.

A pályafelújítás második szakaszával összefüggésben változik az 5-ös számú vasútvonal forgalmi rendje is, a tehervonatok forgalmát a győri fővonalról átmenetileg a Székesfehérvár-Komárom vonalra terelik át. Emiatt a személyszállító vonatok közlekedése itt szintén szünetelni fog, az utasokat Székesfehérvár és Komárom között ugyancsak vonatpótló buszok szállítják.

A változásokról és a menetrendekről részletesen itt lehet tájékozódni.