Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Jövőhét péntektől Karácsony Győrben

Cikkünk frissítése óta eltelt 11 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Az adventi időszakban számos programmal várják az érdeklőket, emellett idén is lesz karácsonyi vásár a Megyeháza előtt és a Széchenyi téren.

November utolsó napján ismét ünnepi fénybe burkolózik Győr. Az Advent időszaka idén is felejthetetlen hangulatot, színes programokat és sok meglepetést tartogat az ünnepre készülődőknek. A Széchenyi téren ismét felállítják a város karácsonyfáját, újra szállítja gyerkőc utasait a kisvasút, kipróbálhatjuk a körhintát, emellett a betlehem és a rénszarvasszán is Karácsony közeledtére emlékeztet. A Széchenyi téren ismét megcsodálhatják az érdeklődők az ünnepi fényjátékot, ami újdonságokat is tartalmaz a korábban látottakhoz képest. Az izgalmas látványosság vasárnaptól csütörtökig 17:00 – 20:00 óra között, míg pénteken és szombaton 17:00 – 21:00 óra között tekinthető meg minden egész órában.

 

Az Advent Győrben – 14. Téli Fesztivált november 30-án, pénteken délután hat órakor Borkai Zsolt polgármester nyitja meg az Ökumenikus Hálaadást követően. Az est legszebb pillanataként felgyúlnak az ünnepi fények, bekapcsolják a város díszvilágítását, ezzel kezdetét veszi a Téli Fesztivál, megnyílnak a kézműves faházak, és egy hónapon keresztül minden az ünnepről szól. A Széchenyi téri ingyenes rendezvények mellett minden kulturális intézményünk kiveszi a részét a programokból.

 

Serfőzőné Tóth Andrea a Győri Művészeti és Fesztiválközpont igazgatója kifejtette, az Adventi kínálatban nagy hangsúlyt kapnak a gyermekeknek szóló rendezvények.  Idén is ellátogat hozzánk a Mikulás, a Gyermekmúzeumba angyalok szállnak le, itt lesz velünk a gyerekek körében népszerű Alma együttes, bábszínházi előadások, kiállítások, karácsonyfadísz-készítés, és még megannyi színes esemény várja a legkisebbeket.

 

A Téli Fesztivál természetesen a felnőtteknek is sok érdekes programot tartogat. Fellép többek között Sebestyén Márta, a Sani Singers, Nagy Balázs, Demjén Ferenc, Balázs Fecó, Szíj Melinda, Gavriel Lipkind, a világhírű Kiev City Balett. Lesz Boogie Woogie Fesztivál, Magyar Rock Legendák kiállítás, Nemzetközi Betlehemes Találkozó, vasárnaponként pedig közösen gyújtjuk meg a gyertyát a város adventi koszorúján.

 

Sebestyén Márta személyesen is részt vett a tájékoztatón, s elmondta, győri lemezbemutató koncertjén a fő téma természetesen a karácsonyi ünnepkör lesz. Az „Angyali szó zengedez” című műsorban Andrejszki Judittal közös munkálkodásuk hallható majd. A népdalénekes hangsúlyozta, sok szállal kötődik Győrhöz és környékéhez. Nagy élmény volt a legutóbbi győri fellépése, de nem csak események, hanem személyek, mint például Kiss János balettigazgató barátsága miatt is kedves számára a város, ezért nagyon várja a Luca napi győri koncertet.

 

Bozsoki Zoltán a Győri Vásár Kft. ügyvezető igazgatója kiemelte, az idén olyan mértékű volt a túljelentkezés a kereskedők részéről, hogy egy hónappal ezelőtt le kellett zárni a jelentkezést. A belvárosban 120 faház várja majd az érdeklődőket. A Széchenyi téren kézművesek kapnak helyet, a Baross úton a gasztronómiáé a főszerep, a Megyeháza tér a vásári forgatag helyszíne, míg az Arany János utcában népművészeti termékekkel várják a látogatókat.

 

Prédl Antal Győr Megyei Jogú Város Útkezelő Szervezetének vezetője kifejtette, az általuk koordinált díszvilágítás kihelyezése már megkezdődött, amely a belvárosban mintegy negyvenezer égő felhasználását jelenti majd. A munkálatokat a Vill-Korr Hungária végzi, és újdonságokkal, új formákkal is készülnek. A belvárosi díszvilágításon túl idén is felállítják a városrészek karácsonyfáit, valamint a temetőkben is állítanak karácsonyfákat, így összesen 32 fenyőfa öltözik ünnepi díszbe.

 

Győr az idén is gondol a rászorulókra, ezért ezúttal is megtalálható lesz a téren az Adventi Jótékonysági Faház, ahol ki-ki erejéhez mérten támogathatja a szükségben szenvedőket. A gasztronómia kedvelői az idén is találkozhatnak a népszerű tematikus napokkal, a falusi disznóvágással, a halkülönlegességek napjával és ünnepi bejgli sütéssel.

 

A Téli Fesztivál a városi szilveszter programjaival zárul, amikor Győr apraja-nagyja együtt búcsúztatja az óévet, és köszönti az új esztendőt. Idén győri együttesek, az Esti Egyenleg és a Wenk zenélnek majd, a vidám zenei programok mellett ezúttal is tűzijáték teszi emlékezetessé a szabadtéri bulit.

 

Domanyik Eszter a Polgármesteri Hivatal Marketing, Turizmus és Kommunikációs Osztályának vezetője hasznos tudnivalókról tájékoztatott. Az adventi időszakban a belvárosi üzletek hosszabbított nyitva tartással várják a vásárlókat, akik hétköznaponként 16 órától, szombaton pedig egész nap ingyenesen parkolhatnak. A rendezvényekre jegyeket, és Győrrel kapcsolatos karácsonyi ajándékokat a Baross úti Látogatóközpontban lehet vásárolni.

 

A decemberi programok tudnivalóit a szervezők egy mobilapplikációs alkalmazásban gyűjtötték össze, amely a Google Play-ről letölthető androidos készülékekre, valamint hamarosan Iphone-ra is elérhető lesz az AppStore-ból az Advent Győrben kereső kifejezéssel.