Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Jubileum a Haydn-Fesztiválon

Cikkünk frissítése óta eltelt 12 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Az előadáson többek között olyan kiváló muzsikusok közreműködnek, mint a világhírű oboa-művész, Lencsés Lajos, a Kossuth- és Liszt-díjas csellóművész, Botvay Károly, vagy éppen a kritikusok által az egyik legizgalmasabb, legfelkavaróbb csellistaként ünnepelt Fenyő László. Az idei sorozat érdekessége, hogy külön figyelmet kap a cseh zene, s azon belül is Antonín Dvořák munkássága. A cseh komolyzene kétszáz évéről például a fesztivál vendégeként fellépő Prágai Kamarazenekar ad áttekintést július 12-én este Eszterháza Marionettszínházában. Az elmúlt évek hagyományaihoz hasonlóan pedig két szombaton – július 12-én és 19-én – kastélylátogatással egybekötött, délutáni teakon-certre is várja a vendégeket a Budapesti Vonósok és Eszterháza.