Cikkünk frissítése óta eltelt 1 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Justin Timberlake ,teljes nevén Justin Randall Timberlake Memphisben született 1981. január 31. –én. Tízszeres Grammy-díjas és négyszeres Emmy-díjas amerikai R&B és popénekes, dalszövegíró, zeneszerző, lemezproducer és színész, az ’N Sync egykori frontembere. 2002-ben megjelent első, bemutatkozó szólóalbuma, a Justified (Indokolt) címmel, amelyből több mint 7 millió darabot adtak el világszerte. Következő szólóalbuma a FutureSex/LoveSounds, amelyet 2006-ban jelentetett meg, a No. 1 zeneszámokkal, mint a SexyBack, a My Love, a What Goes Around… Comes Around és az Until the End of Time. 2007 májusában létrehozta saját kiadóját, a Tennman Recordsot. Kétségtelenül 2006 és 2007 legnépszerűbb előadója, utóbbi albumából 2007 novemberéig több mint 9 millió korong kelt el. 2007 és 2012 között szüneteltette az énekesi karrierjét, és a színészkedést folytatta. Játszott a "The Social Network"-ben, a "Bad Teacher"-ben és a "Friends with Benefits"-ben. 2013-ban vette elő csak a zenei vénáit, és megalkotta az új albumát, a "The 20/20 Experience"-t. Az albumot egy kislemez, a "Suit & Tie" előzte meg. A The 20/20 Experience második felének megjelenését novemberre tervezik. Egyebek mellett van egy lemezkiadó cége (Tennman Records), divatmárkája (William Rast), éttermei (Destino; Southern Hospitality).