Kezdőlap KÉK HÍREK

Kábítószergyanús anyagra bukkantak

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A nyomozók kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki a jármű vezetőjét és utasát.

A járőrök a 83-as számú főút, Tét és Győrszemere közötti szakaszán ellenőrizték egy földútról, a főútra hajtó személygépkocsi utasait. Az intézkedés során a rendőrök átvizsgálták a járművet, illetve az abban tartózkodók ruházatát is. Az egyenruhások az autó egyik ülése alatt három műanyag tasakra bukkantak, amelyek kábítószergyanús anyagokat tartalmaztak.

A járőrök a 38 és 35 éves győrszemerei lakosokat elfogták, majd a Győri Rendőrkapitányságra előállították, ahol velük szemben drogtesztet alkalmaztak, ami pozitív értéket mutatott. A nyomozók a két férfit kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

Forrás: police.hu