Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Kalauz nélküli vonatok indulnak a győri vonalon is

Cikkünk frissítése óta eltelt 1 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Szeptember 16-tól Budapest és Esztergom között, valamint a Budapest-Győr vonalon a reggeli csúcsidőszakban Bicske és Budapest-Kelenföld között közlekedő G10-es, egy-egy Déli pályaudvar és Komárom közötti S10-es, valamint a hétvégente közlekedő egyes – szeptember 2-tól már Rába InterRégió elnevezésű – vonatokon fog megvalósulni a jegyvizsgáló nélküli közlekedés – közölte a MÁV.

Hozzátették, hogy szeptember 30-tól a Budapest és Székesfehérvár közötti vonalon közlekedő S36 és G43-as járatokat, valamint a Déli pályaudvarról Százhalombattára és Pusztaszabolcsra induló S40-es vonatokat vonják be az új rendszerbe.

Október 14-től pedig az előváros keleti részét is eléri a változás: a Nyugati pályaudvar és Monor között közlekedő S50-esek, hétköznap egyes ceglédi, illetve hétvégente egyes szolnoki vonatok, a Keleti pályaudvar és Sülysáp, illetve éjszaka Nagykátára közlekedő S60-osok és a Keleti és Gödöllő közötti S80-as személyvonatok fognak jegyvizsgáló nélkül közlekedni – írták.

Jelezték, hogy az érintett vonalakon teszt jelleggel vezetik be a kalauz nélküli közlekedést.

Az utazás során felmerülő utazási kérdéseket a MÁVDirekt telefonos ügyfélszolgálatán keresztül vagy a MÁV-VOLÁN-csoport új utazástervezőjén az EMMA-n és a MÁV-applikáción keresztül lehet tisztázni, ezek elérhetőségéről is tájékoztatjuk az utasokat – közölte a vasúttársaság.