Beszélgetésük alatt a kamion vezetőfülkéjében hagyott készpénze eltűnt. A járőrök Csorna belterületén fogták el a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható férfit. A 46 éves Zala megyei gyanúsítottat és 22 éves kollégáját a rendőrök előállították. A férfi a rendőrségen beismerő vallomást tett, elmondta, hogy lucernabálát szállítottak a banai TSZ telephelyére. Míg kollégája az előttük várakozó jármű vezetőjével beszélgetett, addig ő a szerelvény ajtaját észrevétlenül kinyitotta és a kabinban a két ülés között talált tárcából a papírpénzt kivette. Útközben a lopott pénzt kollégájának odaadta, aki nem tudta, hogy a gyanúsított lopta az összeget. A rendőrök a forint címleteket lefoglalták, azt a sértett részére hiánytalanul átadták. Az eurós bankjegyek nem kerültek elő. A Kapuvári Rendőrkapitányság a 46 éves férfi ellen lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatja a büntetőeljárást.
Cikkünk frissítése óta eltelt 12 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
„A célom és az álmom változatlan maradt: játszani a magyar válogatottban”
Fodor Csenge magyar válogatott kézilabdázó, a Győri Audi ETO KC játékosa reagált Golovin Vlagyimir szavaira. Közleményét változtatás nélkül közöljük: „Kedves Mindenki! Szeretném egyértelművé tenni a...






