Kezdőlap KÉK HÍREK

Karácsonyiajándék-tolvajokat fogtak a csornai rendőrök

Cikkünk frissítése óta eltelt 9 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Három bejelentés is érkezett a rendőrségre 2023. december 21-én: a hajnali órákban Bősárkányon, illetve Maglócán, az utcán parkoló gépjárművekből ismeretlenek különböző értékeket – nagyrészt karácsonyi ajándéknak szánt dolgokat – loptak el – írja a police.hu.

 

Az ügyben a Csornai Rendőrkapitányság büntetőeljárást indított, és a nyomozók rövid időn belül azonosították a két tolvajt, akiket még aznap 19 óra körül – a Komárom-Esztergom vármegyei járőrök közreműködésével – elfogtak Mocsa községben. Az elkövetők lakóhelyén a rendőrök kutatást végeztek, amelynek eredményeként lopott műszaki eszközök, édességek, szeszes italok és egyéb értékek kerültek elő.

A 41 és a 27 éves mocsai férfit kollégáink üzletszerűen elkövetett lopás bűntette miatt hallgatták ki gyanúsítottként, akik tettüket elismerték, és mint mondták, azt nagyon megbánták.

Csornai munkatársaink az egyik sértettnek az ellopott karácsonyi ajándékait még az ünnep előtt visszaadták, így a meglepetés a fa alá kerülhetett.